2026-09-24
Göndöcs Attila, Horváth Tamás, Szőcs László, Rózsa István és Péter Kamilla bronzérmet nyert, Engel Attila az ötödik, Deák Ferenc, Keszthelyi Péter és Edelényi László pedig a hetedik helyen végzett a szarajevói veterán judo világbajnokságon.

Szőcs László (balról a harmadik) és Rózsa István (jobbról) a dobogón
Ezúttal is óriási mezőny érkezett az örökifjak világbajnokságára: hatvanöt ország csaknem ezernégyszáz judósa lépett tatamira a korosztályos viadalon, köztük voltak a mieink is, népes, tizenhét fős csapattal.
A nagy mezőnyben az idén is nehezebb volt a helyezettek közé kerülni, akadt olyan súlycsoport, amelyben hét mérkőzést is kellett vívni a dobogó eléréséért. Az első két versenynapon nem sikerült az érmes csaták közelébe kerülni, vasárnap Kárpáti Gábor (M1, 100 kg) grúz és brazil riválisa előtt is kénytelen volt fejet hajtani, hétfőn Simon Andrást (M3, 66 kg) kazah és spanyol ellenfele búcsúztatta, Deák Attila (M4, 100 kg) portugál és francia judóstól szenvedett vereséget, de a vigaszágon egy azeri skalpot is begyűjtött, Péter József (M4, +100 kg), pedig csak egy meccset vívhatott, bosnyák ellenfele intésekkel nyert, de „nem vitte őt tovább”.

Göndöcs Attila (balról a harmadik) a bronzéremmel,
a díjátadó a nemzetközi szövetség bizottsági tagja, Flóri Miklós volt
A harmadik versenynapra aztán négy érem és egy értékes helyezés is jutott:
Göndöcs Attila (M6, 60 kg) az elődöntőben kazah judóstól szenvedett vereséget, de svájci és francia ellenfelét legyőzve végül harmadik lett. Akárcsak Horváth Tamás (M6, 100 kg), aki öt meccséből csak egyet veszített el, a többin mind ipponnal vagy leléptetéssel hirdették ki győztesként, bronzérem lett a jutalma.
Az M6-os korcsoport nehézsúlyú küzdelmeiben három honfitársunk is érdekelt volt, Szőcs László és Rózsa István egyaránt két győzelemmel és egy vereséggel jutott el a dobogó harmadik fokáig, Haja Jánosnak ezúttal nem sikerült győzelmet szereznie. Engel Attila (M6, 73 kg) öt meccset is vívott ezen a napon, ezek közül hármat is megnyert, végül ez a világbajnoki ötödik helyezéshez segítette, Székely Jánost (M5, 73 kg) szenegáli judoka, Kürti Jánost (M6, 66 kg) japán és francia judós ütötte el a továbbjutástól.

Horváth Tamás (jobbról) a világbajnoki bronzzal
A negyedik napon, szerdán Deák Ferenc (M7, 90 kg) alaposan megdolgozott az értékes hetedik helyezésért, öt mérkőzéséből hármat is meg tudott nyerni az erős mezőnyben. Egy győzelemmel és két vereséggel Keszthelyi Péter (M7, +100 kg) is megszerezte a hetedik helyezést, akárcsak a legidősebbek között Edelényi László (M9, 73 kg). Ujvári Sándor (M9, 73 kg) ezúttal csak egy mérkőzést vívhatott.
A záró napon a női mezőnyben egyetlen indulónk volt, a 2023-ban és 2025-ben világbajnok Péter Kamilla személyében. Kategóriájában csak két induló lett volna, ezért összevonták az F5-ös és F6-os korcsoportot, így már heten indultak harcba az érmekért. Kamilla az első párharcban alul maradt öt évvel fiatalabb svéd ellenfelével – a későbbi világbajnokkal – szemben, de a folytatásban magától értetődően, leszorítással legyőzte cseh és román kihívóját is, így a „fiatalabbak” között is világbajnoki érmet szerzett, a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Péter Kamilla (a dobogón jobbról) világbajnoki bronzéremmel térhet haza
A mieink a Nemzetközi Judo Szövetség veterán-világbajnokságainak történetében meglehetősen eredményesen szerepelnek. Az első hivatalos IJF-világbajnokságon, 2009-ben Sindelfingenben két arany- (Gyáni János és Péter Sándor) és hét bronz-, 2010-ben Budapesten tizenkét arany- (Kunyik Zsolt, Tölgyesi Krisztián, Bíró Tamás, Németh Tibor, Szemler István, Kersics Antal, E. Kovács János, Csihi János, Vass Barnabás, Domonkos Bernadett, Nagy Patrícia, Tamás Ibolya), négy ezüst- és tizenhárom bronz-, 2011-ben Frankfurtban két arany- (Tamás László, Péter Sándor), egy ezüst- és öt bronz-, 2012-ben Miamiban egy arany- (Péter Sándor), három ezüst- és egy bronz-, 2013-ban Abu-dzabiban egy arany- (Péter Sándor), egy ezüst- és egy bronz-, 2014-ben Malagában egy arany- (Pósán Edina), négy ezüst- és három bronz-, 2015-ben Amszterdamban két arany- (Sinka Szabolcs, Vészi Klára), egy ezüst- és tíz bronzérmet szereztek.
2016-ban Fort Lauderdale-ből nyolc éremmel térhettünk haza, Illés Anikó és Ónody Beáta arany-, Szőcs László, Vészi Klára és Szabó Szilvia ezüst-, míg Sinka Szabolcs, Fónay Zsolt és Horváth Tamás bronzéremmel gazdagodott. 2017-ben Olbiában a tizenhét fős magyar csapat kitűnően szerepelt, s nyolc éremmel térhetett haza. A férfiak részéről Géra Nándor (M8, +100), a nőknél pedig Vészi Klára (F3, 63 kg) a legfényesebb medál birtokosa lett, ezüstérmet szerzett ifj. Nagysolymosi Sándor (M2, 81 kg), Péter Sándor (M9, 100 kg), Novák Szilvia (F3, 48 kg) és Nagy Olga (F2, 78 kg). Sinka Szabolcs (M2, 66 kg) és Szőcs László (M4, +100 kg) révén pedig bronzérem is került a tarsolyba.
2018-ban a mieink közül Vészi Klárának (F3, 63 kg) sikerült a legjobban a cancúni világbajnokság, mind a négy mérkőzését megnyerve megvédte világbajnoki címét, ezüstérmet akasztottak Ónody Beáta (F1, 57 kg), Sinka Szabolcs (M2, 66 kg), Fónay Zsolt (M4, 81 kg) és Szőcs László (M5, +100 kg) nyakába. 2019-ben, Marrakesben Göndöcs Attila és Nagy-Hinst András ezüst-, Vészi Klára és Szőcs László bronzérmet szerzett. 2021-ben – a koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után – negyvenkét ország háromszázötvennyolc judósának részvételével Lisszabonban rendezték meg a veterán világbajnokságot, amelyen két versenyző képviselte a magyar színeket., közülük az M4-es kategória 73 kilogrammosai között atlantai olimpikonunk, Kunyik Zsolt indult harcba az érmekért, s végül két győzelemmel és egy vereséggel bronzérmet szerzett.
2022-ben is kitettek magukért a magyarok: a Krakkóban megrendezett viadalon három ezüst- és öt bronzérmet gyűjtöttek, Deák Attila (M3, +100 kg), Korányi Miklós (M6, 60 kg) és Péter Kamilla (F5, 70 kg) a dobogó második fokára állhatott, Zachár Attila (M5, 73 kg), Makhult Mihály (M2, 81 kg), Kerschner Krisztián (M4, 81 kg), Horváth Tamás (M5, 100 kg) és Péntek Zoltán (M2, +100 kg) pedig bronzérmet nyert. 2003-ban hat versenyzőnk vett részt az Abu-Dzabiban megrendezett veterán-világbajnokságon, a magyar mérleg: egy arany, egy ezüst, két bronz és két pontszerző helyezés: Péter Kamilla (F6, 70 kg) világbajnok lett, Sinka Szabolcs (M3, 66 kg) ezüst-, Szőcs László (M6, +100 kg) és Vészi Klára (F4, 63 kg) bronzérmet nyert, Zatik József (M7, 73 kg) az ötödik, Bíró András (M5, 73 kg) pedig a hetedik helyen végzett. 2024-ben, Las Vegasban tizenegy indulónk közül Sinka Szabolcs és Ónody Beáta ezüst-, Göndöcs Attila és Péter Kamilla bronzérmet nyert, Szabó Frigyes az ötödik helyen végzett. Tavaly, a több mint kétezerháromszáz indulót számláló párizsi világbajnokságon Péter Kamilla másodszor lett világbajnok, Horváth Tamás és Kersics Anta ezüstéremmel, Rózsa István pedig ötödik helyezéssel térhetett haza.
A mieink az IJF Grand Masters-, újabban veterán-világbajnokságok történetében immár összesen százhuszonöt érmet szereztek, a magyar mérleg: huszonnyolc arany, harmincöt ezüst és hatvankét bronz...

Szarajevóban nem áll meg a judoélet, a folytatásban a speciális olimpia képviselői szerepelnek majd (a tornán magyar csapat is részt vesz), szeptember utolsó hétvégéjén pedig ugyancsak a szarajevói Arena Hotel Hills ad otthont a formagyakorlatok világbajnokságának.
A magyar színeket öt páros képviseli majd, Kis Noémi és Brassói Krisztina (Kis Dunamenti Judo SE, edző: Kerny Zoltán) a felnőtteknél, Tapolcsányi Dorottya és Hudanik Péter (Kis Dunamenti Judo SE, edző: Kerny Zoltán) pedig a juniorok között a Nage-no katában, Brassói Krisztina és Kósa Réka (Kis Dunamenti Judo SE, edző: Kerny Zoltán) a juniorok között a Katame-no katában, Mezei Dorina és dr. Sári Enikő (Pápai Judo Akadémia, edző: Mezei Csaba) a felnőtt Kime-no katában, Őri József és Lantos Gábor (HRSE Nagare Dojo, edző: Bozsoki Imre) pedig a Kodokan Goshin Jutsuban mutatja majd be gyakorlatát. A katások világbajnokságán is népes mezőny indul, tizennyolc versenyszámban harmincöt ország négyszázhatvankét judósa nevezett.
Forrás: Judoinfo
Fotó: IJF, Gabriela Sabau
Eredmények: KLIKK IDE!