Következik: European Open Győrben!

Következik: European Open Győrben!

Négy kontinens harmincöt országából több mint négyszáz judós érkezik az első győri olimpiai kvalifikációs judotornára, az European Open-viadalra.




Szegedi Dániel (kékben) első kiemelt lesz a sorsolásnál


Erős mezőnyt köszönthetünk majd az Audi Arénában szombaton bemutatkozó nemzetközi versenyen, a nevezők között van olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmes is, csaknem száz olyan judós jelentkezett a győri viadalra, akit a Top100-ban jegyeznek a világranglistán. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából értékes pontokat lehet majd szerezni ezen az eseményen, az aranyérmesek száz, az ezüstérmesek hetven, a bronzérmesek ötven egységgel gyarapíthatják pontjaik számát.

Igen népes lesz a magyar csapat, a mieink élnek a lehetőséggel, hogy „házhoz jön” egy ilyen rangos esemény: ötvenhárom judósnak szurkolhatunk majd, közülük nyolcan (Pongrácz Bence, Szegedi Dániel, Demeter Marcell, Gőz Roland, Nerpel Gergely, Kőszegi Rebeka, Keller Rebeka, Szász Hanna) kiemeltek lesznek majd a pénteki sorsolásnál, mi több, a 73 kilogrammban Szegedi Dániel, a 90 kilogrammban Gőz Roland, az 52 kilogrammban pedig Keller Rebeka első számú kiemeltként várhatja ellenfelét.




Gőz Roland is első kiemeltként várhatja ellenfelét


Az első győri olimpiai kvalifikációs tornára a szurkolók számára ingyenes lesz a belépés, nemcsak a judo szerelmeseit várják, hanem azokat is, akik először találkoznak majd a világ legnépszerűbb olimpiai küzdősportjának képviselőivel.

A sorsolást péntek este tartják, a program várhatóan szombat reggel tíz órakor kezdődik (ez még a versenybíróság döntése alapján módosulhat), az érmes mérkőzéseket a selejtezők után közvetlenül elkezdik. A tervek szerint valamennyi érmes mérkőzést egy tatamin bonyolítanak majd le, így az élő internetes közvetítést követők egyetlen összecsapásról sem maradnak majd le.




Keller Rebeka is az egyes sorszámot kapja súlycsoportjában


A PROGRAM

2024. február 9., péntek
20:00:
Online sorsolás

2024. február 10., szombat
Férfi 60
(Feczkó Csanád, Nippon Sport JC; Andrási Márton, Mogyi-Bajai JC; Naji Dávid, Kaposvári USE), 66 (Pongrácz Bence, VSD; Gombás Bálint, UTE; Vida András, Győri AC; Máthé Bence, BHSE; Gábor Áron, MTK Budapest; Kollár Sebestyén, BHSE; Hegedűs Levente, Ceglédi VSE; Major Ádám, BHSE; Farkas Bence, MTK Budapest) és 73 kg (Szegedi Dániel, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola; Pokk Armand, Tatabányai SC; Farkas Zsombor, Rákosvidéke Hajtós DSE; Barczikay Ákos, UTE; Szeredás Botond, Nippon Sport JC; Hegedűs Bendegúz, UTE; Pomázi Dominik, Ceglédi VSE)
Női 48 (Kőszegi Rebeka, BHSE; Szeleczki Szabina, BHSE; Hársvölgyi Tamara, Ceglédi VSE), 52 (Keller Rebeka, Ippon Judo Tatabánya; Igaz Laura, BHSE; Paár Viktória, Ledényi JI), 57 (Szász Hanna, Siklós SE; Péter Fruzsina, KSI SE; Vég Luca, Ceglédi VSE) és 63 kg (Kelemen Adél, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola; Hoó Fédra, DVTK; Ferencz Virág, Budaörsi SC)

2024. február 11.,vasárnap
Férfi 81
(Demeter Marcell, MTK Budapest; Tóth Benedek, MTK Budapest; Tóth Botond, MTK Budapest; Demeter Bendegúz, MTK Budapest; Ócsai Sándor, Ceglédi VSE; Sztankó Dániel, UTE; Eichmüller Gergő, Ceglédi VSE; Détári Dániel, Ceglédi VSE), 90 (Gőz Roland, MTK Budapest; Nerpel Gergely, TFSE; Kiss Levente, Vasas Judo; Miklósvölgyi Dániel, Ippon Judo Tatabánya), 100 (Havasi Bálint, Samurai JC; Kenderesi Péter, Pécsi VSK; Ohát Zalán, Budaörsi SC; Lakos Máté, Rákosvidéke Hajtós DSE) és +100 kg (Dobos Levente, Ledényi JI; Balogh János, Rákosvidéke Hajtós DSE)
Női 70 (Czerlau Jennifer, Miskolci VSC), 78 (Sági Nikolett, KSI SE; Eichmüller Boglárka, Ceglédi VSE; Farkas Szilvia, Győri AC) és +78 kg




Pupp Réka (balról) a 2018-as győri U23-as Európa-bajnokság dobogóján


A HELYSZÍN

Az Audi Aréna Győr legnagyobb sportcsarnoka, amely sportesemények, koncertek, kulturális rendezvények, kiállítások, vásárok és a társadalmi élet egyéb eseményeinek helyszínéül szolgál. A 2014-ben épült, ötezerötszáz férőhelyes komplexum a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC otthona, emellett kiválóan alkalmas nemzetközi sportesemények, könnyű- és komolyzenei koncertek, előadói estek, konferenciák, kiállítások megrendezésére. Rendeztek már itt rangos nemzetközi judotornát: a 2018-es győri U23-as Európa-bajnokságon a magyar csapat egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a hazai publikum nagy örömére.



Forrás: Judoinfo
Fotó: EJU, IJF


2024. 02. 08.

Kapcsolódó hírek

Újabb élsportolók tanulmányát finanszírozza a Berzeviczy Albert Ösztöndíj program
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíjasainak névsora harminc élsportolóval – köztük három judóssal – bővül.
2024. 03. 14.
A Magyar Judo Szövetség munkatársat keres
A Magyar Judo Szövetség munkatársat keres Junior keretedző pozícióba, megbízási jogviszonnyal.
2023. 11. 23.
Kovács Kitti ezüstérmet szerzett Prágában
A BHSE huszonnégy esztendős judósa, az 57 kilogrammosok között szereplő Kovács Kitti ezüstérmet szerzett a prágai világranglistapont-szerző European Open-viadalon.
2022. 03. 07.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.