Gyertyás Róza megvédte Európa-bajnoki címét, Sáfrány Péter először lett aranyérmes az U23-asok kontinensbajnokságán, Potsdamban. A remeklő magyar küldöttség további hat bronzérmet zsebelt be, ötöt az egyéni küzdelmekben, a hatodikat a csapatversenyben.
Gyertyás Róza (balról a második) megvédte Európa-bajnoki címét
Remek eredményekkel kezdték a Potsdamban megrendezett tornát a mieink, a nap végén négy eredményhirdetésnél is érdekeltek voltunk, s a Himnusz is felcsendült!
Az 52 kilogrammosoknál Gyertyás Róza címvédőhöz méltó teljesítménnyel rukkolt elő: a brit Bobrowska és a német Serra ellen egyaránt ipponnal nyert, csak az elődöntőben „túlórázott”, de az azeri Valiyeva ellen is győzni tudott, egy vazarival. A fináléban a bolgár Dimitrova sem talált fogást a Koroncói Tutti judósán, ez az összecsapás is ipponnal ért véget: Gyertyás Róta 2022 után 2023-ban is U23-as Európa-bajnok lett!
Kőszegi Rebeka (balról a harmadik) bronzérmet szerzett
A 48 kilogrammos hölgyeknél Kőszegi Rebekaa román Hagianu ellen ippongyőzelemmel indított, de a negyeddöntőben alul maradt a spanyol Gomezzel szemben. Ezt követően már nem hibázott a BHSE versenyzője, a vigaszágon a belga Verstraeten, majd a bronzmeccsen a cseh Bodnarova ellen egyaránt ipponnal nyert, s végül felállhatott a dobogó harmadik fokára, ez volt a húsz esztendős fiatal pályafutásának első érme világversenyen.
Andrási Márton (balról a harmadik) megharcolt a bronzéremért
A 60 kilogrammban Andrási Márton erőnyerőként kezdett, majd két szép ippongyőzelem következett, előbb a koszovói Veseli, majd az örmény Andrejan ellen. Az elődöntő kiegyenlített csatájából a hosszabbításban a spanyol Lopez jött ki jobban, de a bronzmeccsen már ismét a Mogyi-Bajai JC versenyzőjének akarata érvényesült, a szerb Andjelovics elleni ippongyőzelem Európa-bajnoki bronzérmet ért, Andrási Márton is először állhatott dobogón világversenyen.
Varga Brigitta (jobbról) másodszor nyert bronzérmet a korcsoportban
A női 63 kilogrammban Varga Brigitta erőnyerőként kihagyhatta az első kört, majd a török Yeksan elleni ippongyőzelemmel tette le a névjegyét Potsdamban. A hosszabbításos negyeddöntő spanyol sikert hozott, Fernandez egy vazarival mehetett tovább, az MTK Budapest versenyzője a vigaszágon folytathatta, s a belga Corrao ellen ipponnal nyert is. A harmadik helyért a német Folger volt az ellenfél, ezt a párharcot egy vazarival sikerült megnyerni, így Varga Brigitta pályafutásának második U23-as Európa-bajnoki bronzérmét vehette át az eredményhirdetésnél.
Az első versenynap további magyar indulói közül Máthé Bence (66 kg, BHSE) és Adorjáni Gergely (73 kg, BHSE) egy győzelemmel és egy vereséggel búcsúzott, Szegedi Dániel (73 kg, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Vég Luca (52 kg, Ceglédi VSE) és Kriza Anna (63 kg, BHSE) nem jutott tovább az első párharcából.
A 90 kilogrammosok érmeit a súlycsoport klasszisa, Tóth Krisztián (balról a második)
adta át az aranyérmes Sáfrány Péternek (a dobogó balról a második)
és a bronzérmes Nerpel Gergelynek (a dobogón balról a harmadik)
Még az első nap élményeivel, de némi hiányérzettel kezdtük az U23-as Európa-bajnokság második versenynapját. Ezen a napon szerepelt volna a nehézsúlyúak címvédője, Sipőcz Richárd, aki sérülés miatt nem tarthatott a többiekkel. Még kevesebben lettünk, amikor egy másik éremesélyesünk, Vég Zsombor meglepetésre már az első meccsén búcsúzott: a szlovákiai Ádám Viktor egy vazarival legyőzte a Ceglédi VSE háromszoros U23-as Eb-ezüstérmesét.
A 90 kilogrammosoknál két magyar is indult, s mindketten kitettek magukért. Nerpel Gergely ipponnal nyert az olasz Sammartino és a szerb Radulj ellen is, a negyeddöntőben azonban kifogott rajta a románok üdvöskéje, a junior-világbajnoki bronzérmes Alex Cret. A vigaszágon a portugál Lima is egy Nerpel-dobás áldozata lett, így a TFSE judósa a bronzéremért léphetett tatamira. Nerpel Gergely nagy türelemmel vívta meg a csatát, s végül egy szép ipponnal megszerezte a győzelmet, az U23-as Európa-bajnoki bronzérmet – eddigi legjobb kontinensbajnoki eredménye ugyancsak egy bronzérem volt, amelyet 2018-ban, az ifjúsági mezőnyben gyűjtött be.
Ugyanebben a súlycsoportban Sáfrány Péter erőnyerőként felmentést kapott az első fordulóban való részvétel alól, aztán az ukrán Valjejev elleni ipponnal mutatkozott be. Ugyancsak ipponnal nyert a negyeddöntőben a szerb Mandics ellen, majd az elődöntőben a horvát Bulicon vazarival kerekedett felül, így bejutott a döntőbe.
A fináléban az ukrán Judanov ellen a Miskolci VSC junior-világbajnoka semmit sem bízott a véletlenre, valósággal leradírozta ellenfelét, másfél perc alatt két vazarival győzött, ezzel a huszonegy esztendős fiatal U23-as Európa-bajnok lett!
Sági Nikolett (jobbról) ismét bronzérmes lett az U23-as Eb-n
A női 78 kilogrammban Sági Nikolett erőnyerőként kezdett, majd a svéd Johnsson skalpját begyűjtve léphetett tovább. A KSI SE versenyzője a negyeddöntőt elveszítette a holland van Heemst ellen, a vigaszágon a szerb Cvijics ellen viszont ipponnal nyert. A harmadik helyért vívott összecsapáson a lett Dolgilevica is kapitulált (a hosszabbításba torkolló párharcban eggyel több intést kapott a kelleténél), így Sági Nikolett – akárcsak tavaly Szarajevóban – felállhatott az U23-as Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára.
Még két magyar versenyző lépett tatamira a második versenynapon, de Tóth Botond (81 kg, MTK Budapest) és Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC) sem tudott továbblépni az első mérkőzéséről.
Az U23-as Európa-bajnokság egyéni küzdelmei során harminchét ország háromszáztíz versenyzője lépett tatamira, a tizenöt fős magyar küldöttség hét érmet szerzett, a két arannyal és öt bronzzal a mieink a negyedik helyet szerezték meg az éremtáblázaton, Hollandia (3, 1, 2), Grúzia (2, 2, 1) és Ukrajna (2, 2, 0) mögött.
Ez a csapat húzta be a bronzmeccset: Nerpel Gergely (balról), Sági Nikolett, Varga Brigitta,
Adorjáni Gergely, Sáfrány Péter és Gyertyás Róza
Vasárnap a vegyes csapatversennyel ért véget a potsdami U23-as Európa-bajnokság. Végül kilenc ország nevezett erre az erőpróbára, a mieink a negyeddöntőben a győzelemmel „bemérkőző” osztrák válogatottal mérték össze erejüket. Az újdonsült Európa-bajnok Sáfrány Péter ipponnal nyitott (1–0), majd Czerlau Jennifer újfent bizonyította, hogy a csapatversenyben nélkülözhetetlen az elszántsága (2–0). Nerpel Gergelyre nehéz feladat várt, a 90 kilós Eb-bronzérmesnek az osztrákok nehézsúlyú versenyzőjével, Movli Borchashvilivel kellett összecsapnia, de nem jött zavarba, a nyilvánvaló súlykülönbséget egy kis fifikával ellensúlyozva ledöntötte riválisát (3–0). Harcba küldtünk még egy Európa-bajnokot, az 57 kilogrammban Gyertyás Róza a két nappal korábban ebben a súlycsoportban ötödik Kallingerrel csatázott, s csak az elején hagyta egy kicsit kezdeményezni az osztrákot, vazaris győzelmével lezárta a csapatmeccset is (4–0).
Következhetett az elődöntő, az egyéni küzdelmekben remeklő, az éremtáblázaton első helyezett Hollandia legjobbjai ellen. Az első párharcban a 78 kilogramm két bronzérmese, Sági Nikolett és a holland van Heemst csapott össze, az előny a riválishoz került (0–1). Következett Sáfrány Péter, aki a +90 kilogrammos párharcban vazarival egyenlített (1–1). Gyertyás Róza az 57 kilogramm Európa-bajnoknőjével került össze, Henninger azonban hiába volt nagyobb súlyú, a hosszabbításban a koroncói lányé lett a győzelem (2–1)! Adorjáni Gergely a 73 kilogramm Európa-bajnokával mérte össze az erejét, de a papírformát nem síkerült felrúgnia (2–2). Következett a 70 kilogramm, Czerlau Jennifer pedig két intésnyi előnyt harcolt ki magának, de aztán Nalbat pillanatai következtek (2–3). Nerpel Gergelyre került a teher, egy esetleges győzelemmel kiharcolhatta a hosszabbítást a mieinknek, de egy pillanatnyi kihagyás elegendő volt Renesnek, aki vazarival vezetést szerzett, majd a kockáztatni kényszerülő magyart sikerült ismét eldobnia (2–4).
A döntő elúszott, de a bronzmeccs még várt a mieinkre, a jó erőkből álló ukrán együttes ellen. Nerpel Gergely győzelemmel kezdett (1–0), majd Gyertyás Rózán volt a sor, aki leszorítással növelte a magyar előnyt (2–0). Adorjáni Gergely az egyéni versenyben ötödik helyezett Honcsarko ellen remek akcióval aratott ippongyőzelmet (3–0), már-már a zsebünkben volt a bronzérem. A 63 kilósok egyéni versenyében bronzérmes Varga Brigitta a 70 kilósok ezüstérmesével, Olijnyik-Kornyikóval csapott össze, s földharcban a nyúlánk rivális szépíteni tudott (3–1). Sáfrány Péter az ukrán Valjejev ellen ott fejezte be, ahol elkezdte: szombaton éppen az ukrán judós ellen vívta első Európa-bajnoki meccsét Potsdamban, s ezúttal ellene zárta le a csapatbajnoki párharcot, egy hatalmas ipponnal (4–1). A magyar válogatott – csakúgy, mint a legutóbbi két alkalommal – bronzéremmel zárta a kontinensbajnokságot!
Forrás: Judoinfo.hu
Fotó: EJU, Carlos Ferreira
Eredmények: KLIKK IDE!
Ifjúsági "B" Országos Bajnokság - Csaba Béla Emlékverseny
Ifjúsági "B" Országos Bajnokság - Csaba Béla EmlékversenyIII. osztályú Felnőtt Országos Bajnokság
III. osztályú Felnőtt Országos Bajnokság